Dóra Zoltán nyelvész, tanár

Édes Anyanyelvünk
2016. OKTÓBER 2016. OKTÓBER XXXVIII. ÉVF. 4. SZÁM XXXVIII. ÉVF. 4. SZÁM
Nyelvromlás vagy stílusváltozás?

A vidéki nyelvművelés oszlopos tagja a Vácott élő Dóra Zoltán. Váci nyelvőr rovatcím alatt jelentek meg nyelvművelő írásai. Legutóbbi könyvének címe: Nyelvőrségen a Dunakanyarban. Ennek kapcsán kérdeztük: – Elfogadod, jólesik, ha váci vagy dunakanyari nyelvművelőnek neveznek? – Nem neveznek dunakanyari nyelvművelőnek. A Nyelvőrségen a Dunakanyarban címet én adtam legújabb kötetemnek. A földrajzi megnevezés csupán a lakóhelyemre utal, mivel több mint három és fél évtizede Vácott élek. Ez azonban nem jelent többet az egészséges lokálpatriotizmusnál. A nyelvművelés nem korlátozódhat egyetlen tájra. – Hogyan lett a magyar nyelv és irodalom szakos tanárból nyelvművelő? – Mindig is szerettem a nyelvtant. A magyar mellett különösen a latinért lelkesedtem. Igaz, eleinte az irodalom állt érdeklődésem középpontjában. Középiskolás koromban verseket írtam, közülük néhány a Heves Megyei Népújságban is megjelent. Egy elbeszélő költeménnyel pályázatot is nyertem. Újságcikkeket is írtam, vonzott az újságírás. – Mikor és hol kezdtél el nyelvművelő cikkeket írni? – Azt már nem tudom, hogyan és mikor jegyeztem el magam a nyelvműveléssel. Egy-két nyelvi cikket már korábban is írtam, de a rendszerváltás előtti években gondoltam arra, hogy jó lenne a Pest megyei újságban egy nyelvi rovat. Az akkori főszerkesztő-helyettessel meg is beszéltük, de az ügy addig húzódott, míg a lap megszűnt. Az 1990-es évek elején jött létre a magántulajdonban lévő Váci Napló. A tulajdonos főszerkesztő elfogadta javaslatomat, és lapjában a Váci nyelvőr rovatban jelentek meg írásaim. Az 1994–1998 között írt cikkeimből szerkesztettem az első kötetet. Ezt Grétsy tanár úr lektorálta, és ő írt hozzá előszót is. Közben egyéb lapoknak is írtam, és a rádió Tetten ért szavak című adásaiban is hangzottak el jegyzeteim, így hamarosan összeállt a következő könyv anyaga. Ezek után két-három évenként jelent meg írá- saimnak egy-egy újabb gyűjteménye. – Melyek a legkedvesebb témáid (vesszőparipáid)? – Nincsenek kedvenc témáim. Minden érdekel, ami a nyelvvel kapcsolatos. Nyelvművelő cikkeim mellett kisebb tanulmányokat is írtam különböző folyóiratokba (Magyar Nyelv, Magyar Nyelv- őr, Magyartanítás, Névtani Értesítő és egyéb kiadványok). – Talán egyedülálló az országban az általad alapított helyi nyelvművelő egyesület. Mivel foglalkozik az egyesület? – A nyelvművelő egyesület megalapításának gondolata is ré- gen foglalkoztatott. Végül 2005-ben sikerült a tervet megvalósítani. Harminchárom taggal indultunk. Azóta egyesek kiléptek, má- sok jöttek, jelenleg 37 nyilvántartott tagunk van. Évente két-há- rom jelentősebb rendezvényünk van. Ötödik alkalommal rendeztük meg a magyar nyelv hetének keretében középiskolások számá- ra a Madách-szónokversenyt. A magyar nyelv napjára jeles elő- adókat hívtunk meg: Kiss Jenő professzor urat, Wacha Imre tanár urat, Juhász Juditot, az ASZ elnökét. Évekkel ezelőtt Pusztai Ferenc, Balázs Géza, Adamikné Jászó Anna, Adamik Tamás, Antalné Szabó Ágnes tartottak előadást diákoknak, illetve taná- roknak. A Kazinczy-évfordulóra vetélkedőt szerveztünk, pályázatot írtunk ki, az anyanyelvi versenyeken szereplő diákoknak kirándulást szerveztünk A Magyar Nyelv Múzeumába. – Mire vagy a legbüszkébb nyelvművelő munkásságodban? – Leginkább a Lőrincze-díjra vagyok büszke. Ez valóban minden politikától mentes szakmai elismerés. Annyira független a helyi politikai széljárástól, hogy Vácon például nem is tudtak róla. Két önkormányzati képviselő értesült az eseményről a Duna Televízióból, ők gratuláltak is a kitüntetéshez. Ennek a díjnak a törté- netéhez hozzátartozik, hogy első kötetem egyik cikkében azt írtam, hogy a Lőrincze-díjra sem pályázom, mivel tudtommal ilyen nincs is. Grétsy tanár úr a kötet előszavában helyesbített, és megírta, hogy igenis létezik már Lőrincze-díj, majd így zárta az előszót: „Nincs kizárva, hogy egyszer Dóra Zoltán neve is ott szerepel majd a Lőrincze-díjasok között.” Ajóslat 2005-ben megvalósult. – És hogy jött létre Lőrincze Lajos váci emléktáblája? – Lőrincze Lajos fiától, Pétertől értesültem a család váci kapcsolatairól. A Lőrincze házaspár tulajdonában volt a Duna-parton egy ház, amit Vehovszky-Emerich Erzsébet (Lőrincze felesége) örökölt. Ebben a házban hosszabb-rövidebb időt töltött a család. Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulóján a polgármester úr támogatásával avathattuk fel Lőrincze tanár úr emléktábláját.