Tisza-híd

Kisköre mellett az első hidat a Mátrai HÉV társaság építette a Tisza felett, a Kisterenye és Kisújszállás közötti vasútvonal létesítésekor. A híd alátámasztó és áthidaló elemei egyaránt fából készültek, a folyómeder áthidalására három nyílású, 48 m-es támaszközű, Howe-rendszerben kialakított szerkezetet építettek. Az alsópályás szerkezet négyszeres rácsozású, 6,5 m magas főtartóit, 12 m hosszú, négyszögletes fenyőgerendákból ácsolták. Az ártér felett a folyó kiskörei oldalán 37 nyílású, a taskonyi (ma Pusztataskony, Tiszabura része) oldalán 28 nyílású hídszerkezetek szintén fából készültek. Az ártereket áthidaló 9,4–10,0 m támaszközű szerkezeteket ékelt, fagerendás tartókkal alakították ki. A vasútvonal megnyitásával egyidőben, 1887-ben átadott híd a 780 méteres teljes hosszúságával, a korszak leghosszabb hídja volt.

A víz feletti erős páraképződés hatására a faszerkezetű híd hamar korhadni kezdett, az egyes elszakadt övgerendákat csak költséges beállványozással lehetett kicserélni. A folyamatos és költséges fenntartási munkák elodázták a korszerűsítést, amire 1906-ban került sor, miután egy jégzajlás a meder szélén lévő cölöpjármokat kismértékben megdöntötte. A híd részleges átépítésénél a mederhíd esetében végleges jellegű pilléreken álló, háromnyílású, 46,8 + 66,0 + 46,8 méteres fesztávolságú, alsópályás, parabolikus felső övű, rácsos vasszerkezetű hidat terveztek. Az alépítményi munkákat 1906 februárjában kezdték meg, a vasúti forgalom fenntartása mellett. A mederpilléreket a faszerkezetű híd védelme alatt, keszonalapozással, a parti pilléreket cölöpalapozással építették. A folytvasból készült hídszerkezetet a MÁV Gépgyárában gyártották le és 1906 áprilisától kezdték meg az összeszerelést a régi híddal párhuzamosan, majd a vágányzárban a régi helyébe oldalirányból tolták be. A híd ártér feletti faszerkezetei változatlanok maradtak. Az új szerkezet próbaterhelését 1906. november 13-án tartották, amelyen Kossalka János, a műegyetem későbbi hidász professzora is jelen volt. A végleges forgalomba helyezésre 1907. december 19-én került sor.

1919-ben a mederhidakat felrobbantották, a még eredeti faszerkezetű ártéri részek leégtek. Az újjáépítés – a lebontott Déli összekötő vasúti híd hegeszvas anyagú hossztartóinak felhasználásával – a mederszerkezetek helyreállításával és új ártéri szerkezetek építésével 1923-ban fejeződött be. A jobb parton 16 db, a bal parton 20 db 11,85 m támaszközű szerkezet készült. Ekkor épültek az ártéri hidak ma is álló alépítményei. Az átépült kiskörei Tisza-híd az 589 m-es hosszával ekkor az ország leghosszabb vasúti hídja lett.

Az első világháború után, 1919-ben a visszavonuló román csapatok a medernyílásokat felrobbantották, az ártéri áthidalások nagy részét pedig felégették. A híd tönkretételével a vasúti forgalom egészen 1923-ig szünetelt, az újjáépítés más fontosabb Tisza-hidak helyreállítása után következett. A meder feletti hídszerkezetek újjáépítésével egyidejűleg az ártéri hidak faszerkezetű alátámasztásait és áthidalásait is átépítették. Az új betonpillérek, a négy-négy meder közelében lévő cölöpalapozású kivételével, mind síkalapozással készültek. A korábbi faszerkezetű hidak helyett, Kisköre felől 16, Pusztataskony felől 20 darab, egyenként 11,85 m támaszközű szerkezet épült az időközben Budapesten elbontott, régi Összekötő vasúti híd hegeszvas anyagú hossztartóinak felhasználásával. A híd teljes hossza ekkor 589 méterre rövidült.

A második világháborúban több támadást intéztek a híd ellen, 1944. szeptemberben bombatámadásban sérült meg az egyik meder feletti szerkezet alsó öve, emiatt a hídszerkezet mintegy egy méterrel megsüllyedt. A megrogyott áthidaló elemet máglyarakással emelték ki, a sérült részeket kivágták és ideiglenesen csavarozott kapcsolatokkal állították helyre. 1944-ben a hidat újra felrobbantották, ekkor mindhárom meder feletti szerkezet a folyóba zuhant, valamint megsemmisültek a mederpillérek, illetve nyolc ártéri pillér is. A vízi közlekedést zavaró és árvízveszélyt okozó roncsok kiemelése a folyóból a világháború végétől, 1946-ban megkezdődtek, azonban a híd látványos újjáépítésére csak tíz év múlva került sor. A szerkezetek kiemelését követően megállapították, hogy a szélső nyílások szerkezetei nagyobb mértékű elempótlással helyreállíthatóak. Az ártéri nyílások szerkezetei is csak kisebb károkat szenvedtek. A mederpillérek közül kettő nagy mértékben megrongálódott, ezek pontos helyének megállapítását és a törmelék eltávolítását egy 3×4 méteres búvárharang védelme alatt végezték. A mederpillérek falazatait egy 14,25×10 m alapterületű, vasbetonból készített keszon segítségével építették újjá. A vasszerkezetek helyreállítása és a középső mederáthidaló szerkezet újjáépítése 1956-ban kezdődött meg. A vasszerkezetet eleve úgy tervezték, hogy az új szerkezet vegyes használatú, közúti-vasúti híd lesz, ugyanis a közúti forgalom által korábban használt komp, főleg a jégzajlás miatt, nem volt kielégítő. Az ártéri szerkezetek átépítése anyagi fedezet hiányában elmaradtak, habár az ártéri szerkezetek teherbírása a hosszabb távú vasúti igényeket már nem elégítette ki. Az egy sávos közúti pályát B300 minőségű vasbetonlemezekből alakították ki. A vegyes forgalomra újjáépített hidat 1958. december 1–10. között helyezték forgalomba.
A kiskörei víztározó építését megelőzően a Minisztérium 1971-ben tanulmányterveket rendelt az Uvatervtől a közúti és vasúti átkelők új nyomvonalra helyezéséről, azonban azok a költségek miatt valósultak meg. 1972–1974 között a MÁV egyszerűsített felépítménycserét végzett a Kál-Kápolna–Kisújszállás-vasútvonalon, így lehetővé vált engedélyezett tengelyterhelés emelése, amit csak a Tisza-híd árterek feletti, bizonytalan minőségű szerkezetek állapota hátráltatott. 1975-ben cserélték ki az ártéri nyílásokat öszvértartós szerkezetekre. A régi pillérek felhasználásával a felsőpályás, gerinclemezes, hegesztett acéltartókra vasbetonból készült pályalemezeket helyzetek.

A híd jelenlegi kialakítása

A mai ártéri hídszakaszok kéttámaszú, vasbeton lemezzel együtt dolgozó acélszerkezetű (öszvér) gerendahidak sorozatából állnak. A kiskörei oldalon 16 db, az abádszalóki oldalon 20 db gerendaszerkezet található. A tartók támaszköze általában 11,85 m, ettől csak a két szélső felszerkezet támaszköze tér el kismértékben. A szerkezetek fix és mozgó sarui acélszerkezetű mozgáskorlátozó elemekkel kombinált műgumi saruk.

A kocsipálya szélessége 3,80 m. A befolyási oldalon 1,10 m, a kifolyási oldalon 75 cm széles üzemi járda épült. Az acéltartók gerincmagassága 1200 mm, a szerkezeti magasság 1670 mm. Az ártéri hidak hosszesése kb. 5‰.

A hevederes vasúti pálya 25 cm széles csatornában futó, vasbeton pályalemezhez rögzített GEO rendszerű sínleerősítéssel készült, 48,5 kg-os sínekkel. A nyomvályú szélét és a sín közötti sávokat acél takarólemezek fedik le. A hevederes illesztésű sínszálak hossza kb. 24,0 m.

Az ártéri hidak lemezvégei között dilatációs szerkezetek nincsenek, a lemezvégek közötti dilatációs hézagok terv szerinti mérete 20 mm.

Az 1923-ból származó pillérek részben sík-, részben cölöpalapozásúak (vert fa- és acélcölöp).

Az ártéri felszerkezetek névleges teherbírása az 51-es VHSZ szerinti A jelű teher, illetve a KHSZ szerinti A jelű teher. Az alépítmények teherbírása VHSZ szerinti C jelű tehernek megfelelő. Az ártéri hidak jelenlegi közúti üzemi terhelése KHSZ szerinti B jelű teher (40 t).

A mederhidat 46,8 + 66,0 + 46,8 m támaszköz-kiosztású, csonkaszegmens alakú, oszlopos rácsozású, alsópályás, kéttámaszú rácsos főtartós acélszerkezetek alkotják (3. ábra). A középső mederhíd főtartóinak tengelytávolsága 5,10 m, a szélső mederhidaké 5,00 m.

A kocsipálya szélessége 3,50 m, melynek két oldalán 1,00 m széles kiemelt szegélyek futnak végig. Ezek szélességéből a főtartók jelentős helyet foglalnak el.

A szegélyek alatt kábelcsatornák vannak. Az acél keresztaljakra támaszkodó vasbeton pályalemez vastagsága 12 cm, a szerkezeti magasság 1,23 m. A mederhidak pálya hossz-szelvénye vízszintes.

A hevederes vasúti pálya szegecselt keresztaljakra támaszkodó, GEO rendszerű sínleerősítéssel, 48,5 kg-os sínekkel készült. A két szélső mederhíd középső híd felőli végeinél 1-1 db Csilléry-féle síndilatációs készülék van beépítve. A nyomvályú széle és a sín közötti sávokat itt is acél takarólemezek fedik le.

A mederhidak között, illetve a mederhíd-ártéri híd csatlakozásánál a közúti forgalom érdekében fésűs dilatációs szerkezetek épültek.

Az 1907-ből származó mederhíd pillérek közül a 2 db mederpillér keszonalapozású, míg a 2 db parti pillér cölöpalapozású.

A mederhidak névleges teherbírása az 51-es VHSZ szerinti C jelű teher, illetve az 1950. évi ideiglenes KHSZ szerinti 1 db 60 t-s lánctalpas harckocsi. Jelenleg a mederhidak közúti teherbírása a korlátozás következtében KHSZ szerinti B jelű teher (40 t).

Napjainkban

A medernyílás feletti szerkezetek anyagának egy része 1906-ból származó hegeszvas, amely önmagában is indokolja a híd átépítését. A vegyes közlekedési mód kiváltására a gyér forgalom miatt kevés esély mutatkozott, jóllehet a lehetőség több évtizede napirenden van.

Az átkelő ma Magyarország egyetlen olyan hídja, ahol a vonatoknak 20 km/h-ás sebességkorlátozást kell betartaniuk, így a nehezebb mozdonyok nem is haladhatnak át a hídon.

A kiskörei Tisza-hidat a MÁV legnagyobb pályaműtárgyai között tartjuk számon, ez ma az ország harmadik leghosszabb vasúti hídja. Az ártéri hidak 1976. évi átépítése, vagyis 36 esztendeje a hídon semmilyen jelentős beavatkozás nem történt. A biztonságos vasúti üzem már csak személyes felelősségvállalás mellett tartható fenn.

Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisk%C3%B6rei_Tisza-h%C3%ADd
http://www.sinekvilaga.hu/123-43654.php?index=2
http://erdotelek.blog.hu/2013/03/30/vasut_684
http://shrek.unideb.hu/~clws70/K%C3%B6rnyinf%C3%B3/HTML/Honlap/kepek.html
http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=kskr