Kiemelt illetményért indított toborzást a Magyar Honvédség.
A világ egyik legmodernebb harcjárművének kezelésére most kiemelt illetményért jelentkezhetnek a fiatalok a Magyar Honvédség kötelékébe. Aki a Lynx-zászlóaljhoz csatlakozik, bruttó 737 ezer forintos fizetéssel kezdheti meg katonai pályáját
Hódmezővásárhelyen.
A Lynx („Hiúz”) egy páncélozott gyalogsági harcjármű, amely egy a világ legmodernebb haditechnikai eszközei közül. A hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál felálló úgynevezett Lynx-zászlóaljba várja most a fiatalok
jelentkezését a Magyar Honvédség.
A szolgálatból eredő fizikai követelmények, kiképzések, a modern haditechnikai eszközök kezeléséből adódó felelősség anyagi elismerését fejezi ki a bruttó 737 ezer forintos alapilletmény.
A szeptember 11-én induló 8 hetes kiképzést a hódmezővásárhelyi alakulatnál kell teljesíteni. Ezen időszakban csak hétvégente lehet hazajárni. Az alapkiképzés során a résztvevők megismerik többek között a katonai élet szabályait, a terep jellemzőit, a harcászati
ismereteket és a rendszeresített egyéni fegyverek kezelését. Ennek befejezése után mindenki egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesz részt, amely általános egészségügyi és pszichikai
vizsgálatból, valamint fizikai alkalmassági felmérésből áll. Utóbbi 3200 méter futás és 2-2 perc alatt felülés és fekvőtámasz teljesítését jelenti.
A programba az jelentkezhet, aki 18. életévét betöltötte, cselekvőképes, büntetlen előéletű, rendelkezik magyar állampolgársággal, és megvan a minimum 8 általános iskolai végzettsége. A jogosítvány (B/C/D kategóriás) előnyt jelent, de nem feltétel.
Jelentkezni lehet országszerte bármelyik toborzóirodában vagy a Magyar Honvédség karrieroldalán az iranyasereg.hu oldalon.
Aki megfelel minden feltételnek, szeptember 11-én kezdheti meg kiképzését Hódmezővásárhelyen.
Jelentkezés online: http://www.iranyasereg.hu internetes oldalon.
Jelentkezés személyesen:
Heves Vármegye
Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
10. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda
iroda címe: 3300 Eger, Hatvanas ezred utca 3.
e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: 06-(36) 313-188